A kétfős zenekar (Andrea Konstankiewicz és Dorota Barová) úgy gondolom valóban egyedi jelenség a piacon, köszönhetően a cselló+ének párosításnak. Kétfős csellista formációként a horvát 2Cellos jut az eszembe, azonban a legnagyobb tévedés lenne összehasonlítani a két formációt, mivel nagyon eltérő felfogással veszik kézbe hangszerüket. Míg a horvátok feldolgozásaikkal váltak népszerűvé, addig a Tara Fuki a hallgatótól sokkal több közreműködést igénylő, saját szerzeményekre építkező utat választott. Zenéjüket a kellőképpen titokzatos álom kategóriába sorolják, ami tulajdonképpen igaz, hiszen leginkább álmainkban találkozhatunk ilyen hangulatokkal, hol elmosódó, hol egészen az arcunk(fülünk) elé tolakodó érzésekkel. Jazz, alternatív, népzene, világzene keveredik békésen egymással, kiegészítve a két hölgy bársonyos hangjával – tényleg van egyfajta elszállós hangulata annak, amit csinálnak.
Ez a válogatás az évek során megjelent öt albumról szemezget, és érzésem szerint feladatának eleget is tesz, mert ugyan nem ismerem az együttes életművét, úgy érzem, így is kellően átfogó képet kaptam arról, mire képesek, illetve mennyit fejlődtek ez idő alatt, miként jelnet meg zenéjükben a folk, és hogyan tértek vissza az egyszerűbb, letisztult formák felé. Nekem legjobban az utolsó, „V rytmu s deštěm”, számuk tetszett, éreztem az esőt, élveztem a tiszta hangot. A korábban említett zenei kalandozásra jó példa a „Lej, lej, lej” című szerzemény, melyben vendégzenészek is felbukkannak, és bár a gitár valóban új irányok felé nyit, teljes mértékben megértem, hogy a duó visszakanyarodott a korai évek minimalista stílusához.
Kinek ajánlom: akik szeretik az intim, kamarajellegű zenéket, ahol gyakorlatilag nincs távolság a zenészek és a hallgatók között.
CZK
EUR
USD